A napi jófej: Szasszer
szőki azzal érdemelte ki ezt a megtisztelő címet, hogy keményen tartotta a frontot a kommunista nyuggerekkel szemben hírlap presszóban. a demagóg érvek leperegtek róla, akinek egy csepp esze volt, az szónoklatát hallva elkezdett hinni az ezer éves fehér keresztény magyarország feltámadásában. mi meg addig nyugodtan beszélhettünk másról.

A napi féreg: Tarpál
nem hívott meg sörre. ráadásul az mszp-re szavazott 2006-ban (is).
 

bocsi, még nem tudatosult bennem, hogy ezt rendszeresen kéne írni.

A napi jófej: Vasi
vasi drága olyan, mint a rántott hús. egyszerűen nem lehet megunni. csak egy estét töltöttem vele, és mégis mennyit tanultam, művelődtem és ámultam! kiapadhatatlan tudás- és humorforrás.

A napi féreg: Vanya és Sanyi
ez a két szélsőséges liberális ugyanis minősíthetetlen stílusban vetette a szememre, hogy az általuk vártnál egy nappal később merészelek lemenni. bár mindketten simán megérdemelnék a golden pussyt, most mégis engem szapultak, amiért a díjkiosztás csúszni fog. ezt pedig nem tolerálhatom.

A napi jófej: Ervin
aki nem ismerné, ervin a flekken étterem egyik pincére, aki érdekesnek nevezhető humorérzékénél fogva inkább rucska szívébe lopta be magát, azért már mi is jó viszonyt ápolunk vele. ő pedig tegnap meghálálta ezt: nem fogadott el borravalót, sőt, valamivel kevesebbet fizettem, mint a számla szerint kellett volna. ilyen se volt még.

A napi féreg: Baranya megyei Levéltár
E neme intézmény azzal érdemelte ki e -kevésbé nemes- címet, hogy lusta disznó módon csak délig tartanak nyitva, így volt egy fölös sétám egészen a belvárosig. bizony, munkamorálban még a téó is übereli őket.

A hosszú csendet megtörve ím visszatértem, és ezentúl -többé kevésbé- rendszeresen olvashatjátok tovább az imádott blogotokat. No de nem is szaporítom tovább a szót, íme a tegnapi végeredmény:

A napi jófej: Vanyus
sajnos nem tudtam sokáig haragudni erre a medvecukormacskaegéremberre, és ebben azt hiszem nagy szerepe van annak a nem kevés esti kornélnak, amit bevertünk toxicban infernoban. ráadásul végre megismertük az első és egyetlen járás-bajnokságban (jól mondom?) szerzett góljának történetét. nem mindennapi.

A napi féreg: Gergő
háhá, jól kicsesztem vele! beígértem neki, hogy ő lesz a napi jófej (ő javasolta ugyanis a blog újraindítását), de igazából ezt semmi nem indokolta. nem ivott rövidet, és a tegnapi nap folyaán még a lucza is (!) szebb volt nála. de azért kitartás, leszel te még jófej, gergő fiam!

U.i.: tudja valaki, miért van egy vállfa az ágyam mellett?
 

1 komment

Címkék: gergő vanyus

Noked-Lee 2011.04.12. 14:38

Az EREDMÉNY

 ahogy ezt már megszokhattátok, most is volt egy kis hatásszünet, de már nem hajt a tatár ugyebár.
essünk is neki, kezdjük az élet árnyasabb oldalával, az első szemeszter férgeivel:

csaba
denisz
cigus
tesco
börni
pezo
dóri
gegci
karácsony gergely
etti
pannon volán
gregor
V.O.
zepter
gerő ernő
kamuferi
D.A.
SZ.Á. 
h. zsanett
dajci
bicikli
gösseres pultos
hangulatos pultos csaj
barbi
T.K.
R.Z.
szarmilán

visszaeső bűnözők (duplaférgek):
dzsutti
boda
a gépem
tibáj

triplaférgek:
én
szasszer

máris eljutottunk a dobogóhoz, lássuk kik voltak olyan galádok, hogy 4-szer is napi férgek lettek, kiérdemelve a bronzféreg díjat:

sanyi
sanyi (ez a másik sanyi, a szobatársam)
vanya
esztáj

az ezüstéremért nem volt ekkora tolongás, azt behúzta (5 féreg cím) az arany tevefej díj tulajdonosa:
tarpál 


és most következik, ami még nem volt: holtverseny az első helyen!
mi tagadás, mindkettő megnehezítette a félévemet, egyikőjük a folyamatos testi, másikuk a folyamatos lelki terrorral sakkban tartva. kár is lenne dönteni közöttük, mindkettő ocsmány nagy féreg, ehhez nem fér kétség. a két győztes (?) tehát nem más, mint
ágic & rucska!!!

de evezzünk át kellemesebb vizekre, lássuk, kiknek köszönhető, hogy előző félévem mégsem lett akkora katasztrófa! jófejek voltak:

pezo
fefinnyák
gurulós
nikola
mesterházy
zsidi
dzsutti
nagymama
D.A.
mutkó
mezei
homokos vizimentő 
viktor
dóri
kozso
hunor
vasi
rudi
etti
állatkert
geri
szarmilán
kamen

akik dupláztak:
tomi
muszti
kamuferi
fatkó
sanyi

háromszoros jófejek (ezért már jár egy puszi) :
ágic
boda
szasszer
attila
én
csaba
tarpál

engem is meglepett de a bronzjófej (4szeres napi jófej) :
esztáj

még inkább sokkolóbb talán az ezüstjófej (5szörös napi jófej):
rucsi

és amint azt már megszokhatta a tisztelt publikum, a győztes személye ugyanaz, mint eddig mindig. az aranyjófej kétszer annyi napi győzelmet söpört be, mint a második helyezett, esélyt se hagyva másnak. sajnálom srácok, amíg egyedül ő töri magát a győzelemért, addig ez nem is fog változni. nagy tapsot tehát az aranyjófejnek, 
barbinak!!!

Noked-Lee 2011.02.11. 16:03

Na végre.

elhanyagoltam a blogot, nagyon sajnálom, stb stb.

Jófejek voltak:

Milán és Boda
a 3 regensburgiból kettő megmentette a becsületét, és az előzetes várakozásokkal szemben csak ledugta a képét/az ORRÁT pécsre, mi több, mindkettőjükkel beszélgettem egy jót, már amire emlékszem. köszönjük (s)rácok, hiányoztok! (vanya nem)

Szasszer
szasszer a rucsi-sanyi párossal ellentétben (rájuk is kitérek majd kissé lennebb) eljött szenesbe, és bár nem emlékezett onnan semmire, aligha bánta meg. és még dartsozni is meghívott.

Sanyi
egy másik este viszont sándorom volt az aktívabb, eleve rácvárosig jött ki értem, majd a projekt érdekében buszra szállt, és szenesben meghívott két kamikázéra. ja, és bejött neki a parov stelar no meg az ELEKTROSZVING!

Kamen
ezen úriember még szilveszter este volt jófejm, ami ugyan már nem tartozna ide, de mindenképp meg akartam neki köszönni, hogy aznap este 3 feles vodkát tett le elém az asztalra, fogadás céljából. én már akkor nyertem vele.

Fater
a szekszárdi ivászatot szerencsére ő is megtámogatta, mivel megnézte, maradt-e még valami pálinka. nagy meglepetésemre volt elfekvőben egy kevés, így fél literrel bespájzoltam belőle, így occsóból jöttem ki.

Barbi
életem harmatos virágszála ezúttal azzal érdemelte ki a megtisztelő címet, hogy ezúttal (is) ő intézte a teljes órafelvételemet a kód-bogarászástól az etr-ig, sőt a segélykérő ímélekig. danke!

Én
végezetül én is szörnyen jófej voltam. egy vasárnapi pizzából ugyanis már csak néhány szelet maradt, így mutkó mondta, hogy felcsomagol nekünk 2-2t esztájjal. de mivel azzal egyikünk sincs előrrébb, így nagylelkűen lemondtam a részemről. szuper testvér vagyok, nincs mese.

Férgek voltak:

Ágic (duplaféreg)
ágic durván crackfüggő lehet, vagy nemtom, de időnként szabályos dührohamokat kap, melyeket rendszeresen rajtam él ki. papuccsal üt-vág, rámtapos, megrúgdos... szörnyű. a másik pedig, amiért féreg címet kap, az az, hogy a folt, amit tollal ejtett a nadrágomon, több mosás után se jött ki! féreg ágic.

Dzsutti
természetesen mind örülünk dzsu kapcsolatának jocóval (annak ellenére, hogy Ő SZEMÉLYESEN TÖRÖLTE EL A PENT!), de ki kell mondani azt, amit sosem hittünk volna: dzsutti bizony pina lett azóta! mindenképp felterjesztem tiszteletbeli golden pussy címre.

Vanya
már ismeretes, hogy miluval és bodcival ellentétben ő képtelen volt arra, hogy egy estét a pécsi barátaival töltsön, inkább otthon punnyadt búcson. azokkal a "barátaival", akiknek létezésében egyre kevésbé vagyok biztos.

Rucsi és Sanyi
már nem emlékszem, melyik héten történt az eset, de tény, hogy a két úriember valahogy eltüntette (vélhetően tekintélyt parancsoló) falloszát, és pinát növesztett a helyére. szokásos hangulatban való alapozás után amolyan öregesen hazamentek, ahelyett, hogy az (ingyenes) szenes zenéjét, füstszagát és könnyűvérű lányait élvezték volna. minősíthetetlen.

mint jamal kollega párszor felhívta rá a figyelmemet, az utóbbi egy hónapban eléggé elhanyagoltam a blogot. remélem, megértitek, ugyanis nagyon lefoglalt a vizsgaidőszak a sok meló miatt nem volt időm az egészéves jelentésemet meg kellett írnom a moszadnak a háború ésbéke olvasása mellett nem volt időm másra kreativitásomat más színtereken éltem ki kibaszott lusta voltam. de most megpróbálkozom a lehetetlennel: megközelítőleg minden jófejet és férget leírni az elmúlt 3-4 hétből. ötleteket, véleményeket szokás szerint kommentekben lehet jelezni. no de lássuk:

Jófejek voltak:

Barbi
barbi szokás szerint ajándékhegyekkel halmozott el, már én sem értem miért, pedig én aztán eléggé szeretem magamat. de kaptam tőle óriásbuborékfújót (tényleg óriási), unitedes naptárt, légy formájú fülhallgatót, és még sorolhatnám. de az a lényeg, hogy egytől egyig remek dolgokat. 

Etti
bár már nem etti az elsőszámú vizsgaügyi szaktanácsadóm, még mindig nagy szerepet játszik benne, hogy sikerrel vegyem a számonkéréseket. figyelmeztet, fénymásol, és elküldi a szükséges pps-eket, beadandókat, forrásokat. nélkülözhetetlen, és jófej is.

Sanyi
sándorunk amellett, hogy gyönyörű férfi, jó vendéglátó is, karácsony előtt pár nappal ugyanis megörvendeztette társaságunkat egy remek ebéddel. ja, és még összebújva aludt is velem. ő volt a kis kifli.

Tomi
drága lusta disznó szobatársam igencsak jófej volt barbi névnapján kockában. hiába ismételtem meg, hogy nekem jó a kisfröccs is, ragaszkodott hozzá, hogy felesre hívjon meg, így kaptam egy vodkát. sőt, mindenki más is kábé, aki akkor a pultnál állt.

Esztáj
bár az eredményt még nem tudom, ha meglesz a művtöri vizsgám, az nagy százalékban neki köszönhető (és nem ágic használhatatlan jegyzetének, köszi ágic!). zh közben ugyanis küldtem egy reményvesztett sms-t tájnak, aki válaszolt, és leírta lacourbeakárki szabályait a modern építészetről.

A Pécsi Állatkert
túl részletesen nem ecsetelem jófejségük okát, de legyen elég annyi, hogy segítőkészségüknek köszönhetően akciósan fogadtam örökbe barbinak egy prérikutyát.

Geri

miközben én egy utolsó kétségbeesett próbálkozást tettem, hogy valami nyoma maradjon agyamban szepes erika: verstan című könyvének, a telefonom berregett egyet. mms-t kaptam geritől, mégpedig a híres plakátot: szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál. megmosolyogtatott, szó mi szó.

Férgek voltak:


Ágic x2
ágic két alkalommal is kiérdemelte ezt a végtelenül lealacsonító címet. első aljassága az volt, hogy kockában minden ok és előzmény nélkül összefirkálta tollal a nadrágomat, ami akkor az egyetlen tiszta darab volt a ruhatáramban. a második féreg címet azzal érdemelte ki, hogy kb. john ramboként viselkedett velem, szintén érthetetlen okokból: papuccsal ütött, rúgdosott, oldalba könyökölt. már megin a zsidó báncsák.
 
Sanyi
azon már annyira nem is lepődtm meg, hogy sanyi azért akarja lemondani a szenes zárót, mert letapossák az újonnan vett cipellőjét. gondolom simontól kapott volna a popójára, ha így történik. de az már idegesített, hogy az én kölcsönadott cipőmet képes volt dzsuttihoz visszavinni, mely mindenféle emberi logikát nélkülöz.

R.Z.
tanárom ugyanis összedobott eg nagyon aranyos kis tesztet a versformákról, melynek eredménye az lett, hogy a 30 vizsgázóból 30 megbukott. gyenge matekosoknak: én is.

Szasszer
a már említett karácsonyt megelőző ivós estén szasszer igazi tajparaszt volt; folyton húzta a száját, nem volt egy jó szava, és egy kurva 'kösz'-t se mondott egész este. bár az én oldalomon állt a szokásos kuruc-labanc vitában, ez csak árnyalta a képet, megfordítani nem tudta az eredményt.

A regensburgiak

igen, mindhárom kis buzi megkapja a címet. ugyanis végre hazajönnek, de a 21.-étől 3.-áig tartó időszakban nem találtak egy napot vagy estét (beleértve szilvesztert is), hogy velünk találkozzanak. ez pedig minősíthetetlen és szégyenteljes magatartás.

Tibáj

a nagy karácsonyi römipartiban ugyanis elkapott egy nyerő szériát, amikor eléggé elhúzott a mezőnytől. és ami arcoskodás onnantól ment, az szinte leírhatatlan. a mellény nagy volt, a lendület már kisebb: természetesen megvédtem címemet, fákkje!

Én
és igen, végsősoron én is féreg vagyok, amiért ilyen sokáig (rekord!) elhanyagoltam az oldalt, kitéve a nyájas olvasót az unalom okozta szenvedéseknek. mea culpa, sajnőálom tényleg.
 

A napi jófej: Attila
megint kihúzott a kakiból: szabó ádis órámra sebtiben mondott két forrást, így még éppen időben megmentette a referátumomat (ápdét: igazából mégsem, az óra elmaradt, de ez attila jófejségéből mit sem von le)

A napi féreg: Sanyi (szobatárs)

azon kívül, hogy folyton kommentálta a saját meccsét gépen (huhú, mekkora gólt lőttem! hát ez a másik meg mutassa, hogy fussak be, aztán meg kiguríccsa a labdát! fú, ez mesterhármas, 8 perc alatt!), megint megtudtam tőle pár fontos infót: nekik nehezebb volt a gazdaságtöri, magasabb százalékú fifában, és még a fizetése is nagyobb. remek.
 

A napi jófej: Csaba
ugyanis nemcsak, hogy felrakta a gépére a hearts of iron 2-t, de teljesen szabad kezet adott hozzá (értsd: alig láttam egész nap). és mikor megjött, akkor is bíztatott, hogy folytassam, ő úgyis mindjárt megy meccset nézni. szupcsi, nem?

A napi féreg: Tudásközpont

no végre eljutottam ebbe a hipermegakomplexumba is. lenyűgözőformák, impozáns terek, de mikor be akarok iratkozni, elfüstöl az egész rendszer, az elektronikaelszáll. jöhettem vissza másnap azért a frány akönyvért. (milyen jó szó ez a fránya!)
 

A napi jófej: Esztáj
na, van valakinek tippje, miért lett esztáj jófej pont vasárnap? ugye, ugye. természetesen kaját hozott, és most kivételesen nem volt annyira béna, hogy a fél babgulyást kiöntse a többi kaja közé ügyes volt, és nem folyt ki semmi. köszcsike.

A napi féreg: Barbi

miatta viszont kitérőt kellett tennem hazafelé, ugyanis neki is kellett kaját vinnem. neki. aki egy teljes páncélgránátos hadosztályt (hogy is van ez németül, szőki?) is tudna élelmezni. gránátostésztával persze. höhö. meg gránátalmával. haha. jó, befejeztem.
 

1 komment

Címkék: barbi esztáj

A napi jófej: Barbi
hosszú kérlelés után ugyanis átjött, és hozott kaját (ráadásul pizzát, nem ám krmplistésztát, vagy párolt káposztát!). igaz, utána egész este nem tudtam aludni tőle (köszi édes, tényleg), de há micsinájjak. gyenge volt a mezőny.

A napi féreg: Sanyi (szobatárs)

mikor már tök beleéltem magam, hogy hétvégére enyém a szoba (és úgy tűnt, sanyi is a barátnőjével lesz aznap este), úgy 11kor betoppant sándor, hogy megint beleszóljon abba, mivel és hogyan játszunk, mit és hányszor nézünk meg a neten. pff

A napi jófej: Rudi
az uralkodó öltönyben. már magában ez megérdemelné a jófej címet, hiszen gyakorlatilag ez a kép egész estés merevedést okozott, de volt más is. együtt majszoltunk el ugyanis egy üveg furulyás páleszt, ami mellé még egy borsodit is hozott kísérőnek (nem mintha szükség lett volna kísérőre amellé a csoda mellé)

A napi féreg: Pultos csaj
hát ő sem a vendéglátóiparra termett, annyi biztos. ne szarozzá felkiáltással kitépte kezemből a pénzt, majd elémbaszta a sört.  egy pofon kijárt volna neki.
 

A napi jófej: Barbi & Ágic
mint ismeretes, úgy egy hónapja ellopták a táskámat, rajta a dollármilliókat érő kulcstartógyűjteménnyel. ez a drága lány azonban rendelt egy másik budmillt, és nekem ajándékozta, mi több, még kulcstartókat is szerzett rá ágictól, aki igazán prémium cuccokat adott, ráadásul rekordidő alatt gyűjtötte össze, így mindenképpen jár neki is a cím.

A napi féreg: Rucsi

csak a szokásos: undorító viccek, rohadtnagy száj, tenyérbemászó pofa. a regensburgiak örülhetnek, hogy nem hallották rendesen.

 

A napi jófej: Szasszer
hosszú idő múltán szasszer újra jófej címnek örülhet (ha örül neki egyáltalán). együtt néztük meg ugyanis az expendables-t, (ami hadd jegyezzem meg: a filmtörténet egy legjobb alkotása) csomót röhögtünk rajta, meg egymáson, jót dumáltunk, és hanyagolta a buszozást, inkább elkísért gyalog.

A napi féreg: Tarpál

korábban ugye úgy volt, hogy tarpálnál nézzük egymást a némethonba szakadt szakosztálytagokkal, és mivel ötletemre nem írt semmit, gondoltam: halgatás-beleegyezés. aztán este írta, hogy ja, mégse jó nála, féreg norbi miatt. féreg tarpi.
 

A napi jófej: Barbi
barbi drágának kijár a riszpekt, ugyanis felkelt velem hajnalok hajnalán, pedig aludhatott volna még, csak nekem volt órám. és nem elég, hogy felkelt, de még reggelit is cinált, mégpedig cheeriost, amit már ki tudja mikor ettem utoljára.

A napi féreg: Sanyi (szobatárs)
hétfőn szörnyen idegesítő volt: ő is elkezdett pesezni, és kötelességének érezte, hogy minden eseményt kommentáljon: "há nézd meg, hova guríccsa a labdát!" "hú de szép gólt lőttem!" (már a kilencediket, mivel leggyengébb fokozaton nyomta), no meg hogy "hát ez a másik meg lest csinál, há láttál már ilyet?" lest? csak úgy pár ezret.

A napi jófej: Ágic
pici cuki -hápháp- ágic jófej volt az este, csomót táncoltunk, és még várt is velem majdnem egy órát, hogy visszakapjam a kabátomat és táskámat. igaz, hazafelé majdnem bevitetett az örsre, de sebaj, az összkép mindenképp pozitív volt.

A napi féreg: Gösseres pultos
gösserben ittunk ugyanis, és mivel volt még egy kis pálinka a táskában, ezért kihívtam a srácokat, hogy kortyoljunk bele (de természetesen a kocsmában is fogyasztottunk rendesen). erre kijött a ribi, és elmondta, hogy ha az ő kocsmájában randalírozok és cigizek (!), akkor ne járkáljak ki piálni, és adjam oda a pálinkát. azt nem kapta meg, de egy féreg címet igen.
 

A napi jófej: Esztáj
hozott (hozatott) ugyanis egy jó adag kaját, és ami fontosabb: pár korty pálinkát, és egy lityó bort is, nagyon helyesen. és még az ellen se volt kifogása, hogy egy amolyan igazi vaskos, férfias kábelt fektessek a vécéjükbe. hehe.

A napi féreg: A biciklim
szerencsétlen bringával mindig van valami, ahhoz már hozzászoktam, hogy nem lehet váltani, folyton kattog a pedálja, de most már használhatatlkan lett, annnyira kilazult a kormánya. márpedig ilyenkor nem vagyok kormánypárti (hohó!), mert még megszorítani se tudtam rendesen. most egy darabig járhatok gyalog megint, pont a legszebb időben.
 

A napi jófej: Vasi
vasinak lassan kijár egy életműdíj is, mert elmondhatatlan, mennyi komikum és poén forrása. de vasárnap a jófejségé is volt, ugyanis nem elég, hogy szórakoztatott, és hazavitte autóval az egész társaságot, újvidéken még egy kávéra is meghívott mindenkit. érthetetlen.

A napi féreg: nem volt
sajnálom, olyan tökéletes písz volt, hogy lehetetlen bárkit mondani.
 

Szólj hozzá!

Címkék: vasi

A napi jófej: Rucsi
így van, rucsi érthetetlen okokból maximálisan jófej volt velem az este. mikor tárcám kifogyott, temérdek vodkát vagy pálinkát vagy stomákkót hozott, végén már nem nagyon fogtam fel, mit is iszok. nem tudom, mi volt a célja vele, szóval arra gondoltam, hogy csak simán szeret. nos, én is szeretlek, te igazi kisfiú!

A napi féreg: Dajci
dajci bizony a tökéletes anti-buliterminátor szerepét játszotta el:egész este nem ivott, nem beszélt, ha mégis megszólalt, akkor csitítani próbálta a felpörgött társaságot. nem mintha ez zavart volna bárkit, de mégis.
 

A napi jófej: Hunor
ő volt ugyanis házigazdánk újvidéken, mégpedig nem is akármilyen. zokszó nélkül tűrte a 6 fős társaság ámokfutását, és még a kaját és pálinkát se sajnálta tőlünk. riszpekt neki.

A napi féreg: Rucsi
késett, nem ért oda időben, és még a cuccát is otthonhagyta, szóval lehetett visszamenni a pina szoborhoz miatta. a szóviccekről meg már szót sem ejtek.
 

A napi jófej: Tarpál
no, hadd lássa, hogy van értelme melózni: tarpál jófej volt, ugyanis adott kaját, otthagyhattam a cuccomat nála, és tolerálta a nehezen tolerálható viselkedésünket attilával. megérdemli, no.

A napi jófej: Kozso
a koncertet tekintve szerintem nem akad olyan ember, aki ezt kétségbe vonná. a playback királya, a tátogás fejedelme, a hülye dumák császára! feldobta a npom, és nem csak az enyém.

A napi féreg: Tarpál
sajnos reálisan végig gondolva ez is reális. megérkezve hozzá ugyanis első dolga, volt, hogy a frissen készült fényképét feltöltse a faszbúkjára, ami bizony irritáló egy cselekedet volt. és még a lábszagomat is szidta.
 

A napi jófej: Attila
szeretem, imádom, ha felhajtom a gallérját, úgy hagyja, és tudom, hogy számíthatok rá. nekem ennél több nem kell, és neki sem kell több ahhoz, hogy szerezzen egy jófej díjat.

A napi féreg (triplaféreg): Rucsi
látszólag egy aprósággal érdemelte ki rucsi ezt a megalázó háromszoros féreg címet. nem engedte ugyanis, hogy nála aludjak az este. hiába mondtam, hogy jó lesz nekem a fürdőszobapadló, vagy a konyha linóleuma, azt mondta, inkább hazakísér, minthogy nála aludjak. persze kurvára nem kísért haza. nagyvonalúan szemet hunyt a 2008as szilveszter felett, mikoris befogadtam szobámba, ágyamba fektettem, ahol röpke 5 perc alatt leköpte a falat, majd összerúgdosta, valamint megzavarta szobatársamat egy suna megfektetésében. de úgy tűnik nagyon sikeres volt szasza kampánya, és a többség már tényleg úgy tekint rám, mint valami pestisre. a weisz beleiszik a piádba, megeszi a kajádat, fujj. bár nem tudom, mikor történt ilyesmi legutóbb.
biztos én vagyok a hülye, de mikor nekem tanították a barátság fogalmát, akkor az azt jelentette, hogy akkor is a barátom, mikor szívességet kell tennem neki. én speciel nem nagyon tudok elképzelni olyan helyzett, hogy megtagadjam valamelyikőtöktől a szállást. de ahogy végiggondoltam, ezt a gesztust a szakosztályból 3 embertől várhatnám el, a többi simán kibaszna, mint macskát szarni. ami rendben is van, csak akkor hagyjatok békén, és ne hívjatok barátotoknak, mert ezzel a fogalmat alacsonyítjátok le.

A napi jófej: Csaba
az, hogy rendelkezésemre bocsátotta a gépét, valószínüleg Csaba egyik legjobb döntése volt a félévben. Most ugyanis a PES11-el ütöttem el időmet, ami sok hibája ellenére is javított napomon, elvégre nem mindennap jut a magyar válogatott Európa-bajnoki negyeddöntőbe.

A napi féreg: Én
nos, tartozom egy bocsánatkéréssel azokkal szemben is, akiket behülyítettem újvidékkel kapcsolatban, de legjobban mégis az bosszant, hogy saját magamat is ugyanúgy bebolondítottam. alig vártam már a nagy utat, vasi aranyköpéseit, a délvidék visszafoglalását, és hogy újabb helyet jelölhessek be a térképemen, de ez elmaradt, az én gyatra emlékezetemnek köszönhetően.

A napi jófej: Dóri
ne kérdezzétek miért, de reggel a kezemre ez volt írva a saját kézírásommal: jófej: Dóri. Hát ki vagyok én, hogy ellentmondjak a saját kezemnek?

A napi féreg: H. Zsanett
Azt hiszem így hívják a leányzót, aki pedes órán mindenáron interaktívvá akarta tenni referátumát, amit mi néhány óra alvással a hátunk mögött nem nagyon értékeltünk. Mint ahogy azt a sok faszságot sem, amit csütörtök reggel nyolckor próbálnak az ember fejébe tömni.

 

 

 

 

A napi jófej: Viktor
nono, nem kell félni, nem a zorbán. ez a viktor ágic egy spanja (amúgy borsodban lakik és nem jobbikos!), aki jófej volt egész este, és még egy feles vodkát is hozott nekem, mi több, bols vodkát!

A napi féreg: Sz. Á.

imádott régészetis tanárunk ugyanis csalódást okozott szerdán. az óra elvileg 180 perc hosszúságú, de ez nyilvánvalóan teljesíthetetlen, így ádi eleinte 60 percre rövidített, de utóbb már a 20-30 perc volt az átlag. szerdán azonban az óra kemény 45 percig tartott, már alig tudtam mit csinálni magammal. soha többet ilyet, brrr.
 

süti beállítások módosítása